Dubitinsider

for your information

Genf (ILO News) – ahogy a munkahelyekért és a külföldi befektetésekért folytatott globális verseny fokozódik, az Exportfeldolgozási zónák (EPZ-k) világszerte elszaporodnak, néhány évtizeddel ezelőttről több mint 850-re nőnek ma, a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal által közzétett Új jelentés 1 szerint.

miközben elismeri az EPZ-k hatalmas gazdasági és foglalkoztatási potenciálját, az ILO arra figyelmeztet, hogy a globális gyártási színtéren való elterjedésük egyre súlyosabb kérdéseket vet fel a világ 27 millió erős EPZ-dolgozója (akiknek 90% – a nő) és a fejlesztési stratégák légiói számára, akik az EPZ-beruházást a fejlődő országok számára gyors eszköznek tekintik ahhoz, hogy megszerezzék a globális gazdaságban való versenyhez szükséges ipari készségeket és erőforrásokat.

a jelentés az EPZs-ket “olyan ipari zónákként határozza meg, amelyek különleges ösztönzőkkel vonzzák a külföldi befektetéseket, amelyekben az importált anyagok bizonyos fokú feldolgozáson mennek keresztül, mielőtt újra exportálnák őket.”Egyes országokban ezek a zónák nem különböztethetők meg a szervezett, modern üzleti komplexumoktól, de sok másban az ipari monokultúra gyűrűvel elkerített enklávéinak formáját öltik. Függetlenül attól, hogy az EPZ-k milyen formát öltenek, a modern gazdaság szabad kereskedelme, külföldi befektetései és exportvezérelt ethosza “a globalizáció eszközeivé” változtatta őket.”

az ILO elemzése azt mondja, hogy bár az EPZ-K kétségtelenül hatalmas foglalkoztatást generálnak, különösen a fejlődő országokban élő nők számára, túl sokukat továbbra is akadályozza az alacsony bérek, a rossz munkakörülmények és az elmaradott munkaügyi kapcsolatok rendszere. Emellett az ILO azt mondja, hogy míg a közvetlen gyártási beruházások, a foglalkoztatás és a technológiatranszfer kombinációja jelentős lendületet adhat a fejlesztési létrán, az eddigi bizonyítékok arra utalnak, hogy az EPZs-k és a legtöbb fogadó ország hazai gazdasága között nincs érdemi kapcsolat.

míg sok zónaüzemeltető ország arra számított, hogy az importált alkatrészek alacsony képzettségű feldolgozása és összeszerelése szükséges, de ideiglenes első lépés lesz a magasabb hozzáadott értékű gyártás felé, csak néhánynak (például Malajziának, Mauritiusnak és Szingapúrnak) sikerült a hazai exportipar széles skáláját kifejlesztenie az EPZ-beruházások alapján.

ezeket és az EPZ-k foglalkoztatási és fejlesztési potenciáljával kapcsolatos egyéb aggályokat az EXPORTFELDOLGOZÓ övezetben működő országok nemzetközi háromoldalú találkozóján fogják megvizsgálni, amelyet az ILO Genfi központjában tartanak szeptember 28.és október 2. között. A 10 ország 2 munkáltatóit, munkavállalóit és kormányait képviselő küldöttségek várhatóan részt vesznek.

globális növekedés az EPZs-ben

a találkozóra készített ILO-jelentés szerint a legtöbb zóna Észak-Amerikában (320) és Ázsiában (225) található. Az EPZ-k koncentrációja azonban növekszik a fejlődő régiókban, például a Karib-térségben (51), Közép-Amerikában (41), A Közel-Keleten (39), és a számok valószínűleg növekedni fognak az egész világon. A Fülöp-szigeteken például jelenleg 35 EPZ működik,de 83-ra jóváhagyott terveket.

jelenleg az Egyesült Államok és Mexikó együttesen a legaktívabb EPZ-üzemeltetők, 213 és 107, amelyek többsége maquiladora összeszerelő üzemek, amelyek olyan határ menti városok köré csoportosulnak, mint Tijuana, Ciudad Juarez és Matamores. Ezekben a városokban a Maquila üzemek a határ amerikai oldalán lévő termelési láncokhoz kapcsolódnak. Eredetileg 1965-ben hozták létre sürgősségi intézkedésként a munkanélküliség leküzdésére, a maquila-ipar ma évente 5 milliárd USD értékű exportot termel, ami a Mexikóból származó összes export több mint 30 százaléka. Az észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodásból eredő vámok eltörlését követően a maquilai ágazatban a feldolgozóipari beruházások várhatóan növekedni fognak, különösen olyan területeken, mint a ruházat és a textilipar.

a nyugati félteke más országai egyre inkább otthont adnak az EPZs-knek, amelyek nagyrészt az amerikai piacra történő értékesítésre szolgálnak: a Dominikai Köztársaságban 35 EPZ, Hondurasban 15 és Costa Ricában 9 található. A jelentés Costa Ricát említi annak eseteként, hogy a kisebb, kevésbé népes országok hogyan profitálhatnak a zónastratégiákból. 1981 óta a Costa Rica-i EPZ-k csaknem 49 000 munkahelyet hoztak létre, főleg a ruházati és elektronikai ágazatban, amelyek további előnye, hogy diverzifikálják az ország exportját a hagyományos ágazatoktól, például a banántól és a kávétól. A Costa Rica-i feldolgozóipari foglalkoztatás közel 30% – át jelenleg az EPZs-ben működő vállalkozások generálják. Az ország munkanélküliségi szintje 5 százalékra csökkent.

Ázsiában csak Kínában 124 EPZ van, sok a teljes méretű városi és ipari fejlesztések skáláján, kiegészítve olyan közösségi infrastruktúrával, mint az oktatás, a közlekedés és a szociális szolgáltatások. Banglades, Pakisztán és Srí Lanka kiterjedt EPZ-stratégiákkal rendelkezik. Afrikában 47 EPZ van, ebből 14 Kenyában található. Mauritiuson az egész területet exportfeldolgozásra zónázták, és az EPZs-k megfontolt kezelése valószínűleg az ország gazdasági növekedésének fő tényezője.

az EPZ-K megoszlása régiónként, 1997

Régió nem. of zones Key countries
North America 320 United States – 213, Mexico – 107
Central America 41 Honduras – 15, Costa Rica – 9
Caribbean 51 Dominican Republic – 35
South America 41 Colombia – 11, Brazil – 8
Europe 81 Bulgaria – 8, Slovenia – 8
Middle East 39 Turkey – 11, Jordan – 7
Asia 225 China – 124, Philippines – 35, Indonesia – 26
Africa 47 Kenya – 14, Egypt – 6
Pacific 2 Australia – 1, Fiji – 1
Total 845

Source: WEPZA and ILO.

Growth in the Asian Tiger economies was also fuelled by EPZs. Három évtizeden keresztül a malajziai Penang állam rendkívül hatékonynak bizonyult a hi-tech gyártásba történő minőségi beruházások vonzásában, az üzemek száma 31-ről 1970-ben 743-ra nőtt 1997-ben, az alkalmazottak száma pedig körülbelül 3000-ről közel 200 000-re nőtt ugyanebben az időszakban. Hasonlóképpen, Szingapúrban a technológiai és pénzügyi bátorság növekedésének nagy része a beruházások és az EPZs-k folyamatos termelékenységnövekedése alapján alakult ki, ami sikerült mind a kínált munkahelyek mennyiségének és minőségének növelésében, mind a szükséges kapcsolatok kiépítésében a hazai és a nemzetközi gazdaságok között.

Tehát mi a baj az EPZs-kkel

az ILO ülésén megvitatják a jelentést, és megvizsgálják, hogy az EPZ-K munkaerő-és humánerőforrás-problémáit hogyan lehet oly módon kezelni, hogy javítsák a béreket és a munkakörülményeket, valamint növeljék a termelékenységet, és összekapcsolódjanak az EPZ-k és azon országok hazai gazdaságai között, amelyekben találhatók. Különös figyelmet fordítanak az EPZs-k női munkavállalóinak helyzetére. A nők nemcsak az EPZ munkaerő többségét teszik ki, hanem inkább szenvednek az EPZ-k velejáró problémáitól, beleértve a hosszú munkaidőt, az alacsony béreket, a szociális jóléti létesítmények (például a gyermekgondozás) szinte teljes hiányát és a munka gyakran fáradságos jellegét.

A jelentés azt mondja, hogy “sok zóna sajnálatos jellemzője, hogy mind a férfi, mind a női munkavállalók csapdába esnek az alacsony bérű, alacsony képzettségű munkákban. Helyettesíthetőnek tekintik őket, és aggodalmaik nem kapnak kellő figyelmet a munkaügyi és társadalmi kapcsolatokban.”Az EPZs-kben világszerte általában nők vannak többségben, de bizonyos tevékenységekben, különösen a textiliparban, a ruhagyártásban és az elektronikai összeszerelésben a nők a munkavállalók 90% – át vagy annál is többet képviselhetik.

az ILO-jelentés öt tényezőt azonosít, amelyek hozzájárulnak ehhez a nem kielégítő helyzethez:

  • a legtöbb zónát működtető ország bőséges rendelkezésre álló munkaerővel rendelkezik, ami hajlamos a bérek alacsonyan tartására, bár a zónák sok munkájának negatív képe néha prémiumot fizet a munkaerő megszerzéséhez;
  • a zónák különösen vonzóak a munkaerő-igényes iparágak számára, mint például a ruházati cikkek és Lábbelik, valamint az elektronikai alkatrészek összeszerelése, amelyek viszonylag alapvető technológiát alkalmaznak, és ezért alacsony képzettségű munkaerőt igényelnek. A magas munkaerő-fluktuáció nem jelent problémát, mivel a helyettesítések bőségesek;
  • a Nagyvonalú ösztönzők és a belépés alacsony költségei az egyszerű feldolgozóiparokat vonzzák a zónákba történő beruházásokhoz; az ilyen vállalatok gyakran nem rendelkeznek szakmai vezetéssel, különösen az emberi erőforrások és a menedzsment területén. Hajlamosak arra is, hogy képtelenek vagy nem hajlandók új készségekbe, technológiákba vagy Termelékenység-fejlesztésekbe fektetni. Valószínűleg kevés, ha bármilyen szociális juttatást is nyújtanak alkalmazottaiknak;
  • a sok feldolgozási és összeszerelési munka munkaerő-igényes jellege azt jelenti, hogy a vállalkozások nagyrészt az ár alapján versenyeznek; mivel a munkaerőköltségek a teljes költség nagy részét képezik, a vállalatok a munkaerőt inkább költségnek tekintik, mintsem fejlesztendő eszköznek;
  • nagyon kevés kormánynak sikerült olyan politikákat végrehajtania, amelyek biztosítják, hogy a zónabefektetők átadják a technológiát és a készségeket a helyi iparnak és a munkavállalóknak, ami azt eredményezi, hogy a humántőke-alap továbbra is alacsony.

az ILO szerint a megfelelő humánerőforrás-fejlesztési stratégiák hiánya korlátozhatja az EPZ-k potenciálját a termelékenység javítására és a munkahelyek korszerűsítésére. A jelentés szerint “a munkaügyi kapcsolatok és a humánerőforrás-fejlesztés továbbra is a zóna működésének két legproblémásabb aspektusa.”A munkaügyi normák javítására szolgáló mechanizmusok gyakran nem megfelelőek: “A munkaügyi szabályozás klasszikus modellje – a minimális munkaügyi normák” padlójával ” vagy keretével, valamint a szabad szakszervezetek és a munkaadók kötelező érvényű megállapodások megtárgyalására jönnek össze – rendkívül ritka az EPZs-kben.”

Auret Van Heerden, a jelentés fő szerzője szerint ” a minimális normák gyakori hiánya és a rossz munkaerő-gazdálkodási kapcsolatok kiszámítható következményekkel járnak, mint például a magas munkaerő-fluktuáció, a hiányzások, a stressz és a fáradtság, az alacsony termelékenység, az anyagok túlzott pazarlása és a munkaügyi nyugtalanság még mindig túl gyakoriak az EPZs-kben.”

A Zóna törvénye versus a földjog

az ILO jelentése megállapítja, hogy a legtöbb, de nem az összes EPZ-t működtető országban a nemzeti munkaügyi és ipari kapcsolatokra vonatkozó jogszabályok alkalmazandók a zónákban. A jelentés megjegyzi, hogy Szingapúrban, amelynek nagyon erős hagyománya van a tripartizmusnak, “nincs szó a munkavállalók jogait sértő befektetési politikákról.”A szerzők megjegyzik, hogy a politika az 1960-as évekre nyúlik vissza, amikor Szingapúrnak kétségbeesetten szüksége volt befektetésekre, és az ipari fejlődés nagyon korai szakaszában volt.

Mauritiuson, az egyik legsikeresebb EPZ-üzemeltető, a zónás munkavállalók “a munkaügyi törvények és munkaügyi kapcsolatok rendszere hatálya alá tartoznak.”Az 1993-as ipari terjeszkedési törvény azonban nagyobb rugalmasságot biztosított a vállalkozások számára, nevezetesen a túlóra szempontjából a munkaidő kiszámításában, amelyet a munkásmozgalom folyamatosan kritizált. Mauritius a hazai gazdaság egyes ágazataiban magas fokú szakszervezeti tevékenységet folytat, de az EPZs-kben csak a munkavállalók 9 százaléka szakszervezeti.

A Fülöp-szigetek az ILO jelentése szerint “kiváló példa egy olyan övezetben működő országra, amelyben a zónákban nem létezett megfelelő munkaügyi szabályozási és munkaügyi irányítási rendszer, de amely évekig tartó ipari konfliktusok után elvégezte a szükséges reformokat és stabil munkaügyi irányítási rendszert hozott létre”, beleértve a szakszervezeti jogok tiszteletben tartását is. A Fülöp-szigeteken azonban nem minden zóna fejlődik gyorsan. A jelentés megjegyzi ,hogy “úgy tűnik, hogy számos magánzóna elfogadta a” szakszervezeti szabad ” politikát, amely ellentétes a munkaügyi törvényekkel.”a Dominikai Köztársaság, akárcsak a Fülöp-szigetek, munkaügyi zavargásokon ment keresztül, mielőtt reformokat vezetett be, amelyek a jelentés szerint”hosszú utat tettek meg a munkaügyi normák tiszteletben tartásának javítása és a munkaügyi kapcsolatok javítása felé az övezetekben.”Ma 14 szakszervezet működik a zónákban, bár állítólag jelentős nehézségekkel szembesülnek a kollektív szerződések megkötésében. A Costa Rica-i EPZs-k szintén a nemzeti jog hatálya alá tartoznak, “azonban a Costa Rica-i szakszervezeti tevékenység nem fejlett, és a vámszabad területek sem kivétel” – mondja a jelentés.

nagyon kevés olyan ország van, amely nyíltan és hivatalosan kizárja az EPZ-ket a nemzeti munkaügyi jogszabályokból és a munkaügyi-menedzsment kapcsolatok rendszeréből. Bangladesben azonban az EPZ-k nem tartoznak az ország ipari kapcsolatokról szóló rendeletének hatálya alá, amely más ágazatokban szervezési és tárgyalási jogokat ír elő. Vannak azonban olyan munkaügyi szabályok, amelyek az olyan területeken érvényesek, mint a munkahelyek besorolása, a minimálbér, a szabadság, a szabadság, a munkaviszony megszüntetése, valamint a jóléti létesítmények, például klinikák és étkezdék.Pakisztán szintén kizárta övezeteit az ipari kapcsolatokról szóló rendelet hatálya alól, és megtiltotta az ipari tevékenység minden formáját.Panama Az egyetlen ország Közép-Amerikában, amely különleges munkajogszabályokat fogadott el EPZs-jeire, amelyek felváltják a munka törvénykönyvét. A kezdeti jogszabályok arra törekedtek, hogy szigorúan korlátozzák a szakszervezetek befolyását az EPZs-kben. A szakszervezeti szabadságjogok elismerésének helyreállítása érdekében folytatott sok tiltakozás és némi felülvizsgálat után a jelentés azt mondja: “a vita nem oldódott meg teljesen, és az egyesülési szabadság nem megalapozott a zónákban.”

az ILO ragaszkodik ahhoz, hogy csak a magas színvonalú emberi erőforrásokkal és stabil munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező EPZ-k képesek megfelelni a gyorsaság, a költség és a minőség magas követelményeinek a globális gazdaságban. Ha az EPZs-k teljes foglalkoztatottsági és termelékenységi potenciálját ki akarjuk elégíteni, megfelelő humánerőforrás-fejlesztési stratégiára lesz szükség. Ahhoz, hogy az EPZ-K megvalósítsák a fogadó országok által kívánt teljes gazdasági hatást, nagyobb kapcsolatokat kell kialakítani a hazai gazdaságokkal. Végül pedig a szociális infrastruktúrába történő, különösen a női munkavállalók által igényelt beruházások (például gyermekgondozási létesítmények, biztonságos közlekedés, valamint az egészségügyi élet-és munkakörülmények) sokat segíthetnek az EPZ-foglalkoztatás stabilabbá és vonzóbbá tételében.

1 Az exportfeldolgozási zónákkal kapcsolatos munkaügyi és szociális kérdések. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, Genf, 1998. ISBN 92-2-111357-4. Ár: 15 Svájci frank.

2 Banglades, Barbados, Kína, Costa Rica, Dominikai Köztársaság, Mauritius, Mexikó, Fülöp-szigetek, Srí Lanka, Tunézia.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.